Csormolya népdalkör

A népdalkör 1999-ben alakult. Létrejöttének oka egyrészt az volt, hogy a Létavértesen a 80-as évekig működő, nagysikerű helyi pávakör megszűnése után ezen a területen keletkezett űrt betöltsék. Másrészt olyan óhaj és lelkesedés volt tapasztalható a népdaléneklés iránt, ami indokolta a népdalkör indítását. 2000-től a Létavértesi Művelődési Ház csoportjaként működik. Kezdetben zenei kíséret nélkül énekeltek, 2010-től már citera kísérettel is előadnak csokrokat, Szabó Lászlónak a citera együttes vezetőjének közreműködésével.

Különböző tájegységek csak tiszta forrásból származó összeállításait éneklik, hozzájárulva ezzel népzenei kincsünk fennmaradásához. A csoportvezetők mellett kezdetben Joób Árpád népzenekutató, mostanában Szabó László népzene szakos tanár segíti a szakmai munkát, így biztosítva azt a minőséget, amely bármilyen szakmai fórumon megállja a helyét.

Jártak már Németországban, Romániában és nagyon sok hazai településen. Rendszeresen vesznek részt különböző népzenei találkozókon, fesztiválokon, helyi rendezvények műsorait színesítik, pl. Málé fesztivál, Borverseny, Városnap, Szüreti nap, és a KÓTA által szervezett országos minősítő versenyeken is megmérettetik tudásukat. Eddig 1 ezüst, és 7 arany minősítést kaptak. Nagyon jó kapcsolatot ápolnak Székelyhíd testvérvárossal, ahol többször felléptek már. Szerepeltek a Duna TV. „Ízőrzők” című műsorában is. Szívesen énekelnek bihari, szatmári, sárréti és más tájegységekről gyűjtött népdalokat.

2009-ben a fennállásuk 10. évfordulója alkalmából a Csormolya Népdalkör nevet vették fel..

A népdalkör szakmai vezetője Szabó László.  2013-ban elkészült a Csormolya népdalkör CD-je, amelyre 11 dalcsokor került, köztük egy helyi szüreti összeállítás is.

A KÓTA által szervezett Népzenei Együttesek Országos Minősítésén való szereplések:

2001.ezüst minősítés

2003. arany minősítés

2006. arany minősítés

2008. arany minősítés

2009. arany minősítés

2011. arany minősítés

2013. arany minősítés

2015. arany minősítés